Leszokni a kínzott álmatlanságról. Alvászavar, ha leszokott a dohányzásról. Mellkasi fájdalom a jobb oldalon dohányzáskor

Déry Tibor: Alkonyodik, a bárányok elvéreznek - Regény - 1. Éjjel megint a híd alatt háltam, ott, ahol tegnap. Hideg volt. Úgy éjfél felé megeredt leszokni a kínzott álmatlanságról eső, már mondtam, ugye, hogy szél is fújt, a vasgerendák fütyültek, és talpamnál pattogott a víz, keveset aludtam megint. Ott kezdődik a dolog, hogy nem tudom, mi lesz velem a télen. Az eső még hagyján, de ez a gondolat kínzott megint, ezért nem aludtam.

Mert még egy olyan telet, mint a múltkorit, én nem bírok ki.

Leszokni a dohányzásról, mint én - balazskavezo.hu

Hogy ősz lett, el nem szabadulok ettől a gondolattól, el nem szabadulok egy pillanatra. Vörös vasrudakat hajt ki körülöttem a földből, ketreccé hajlítja, rajta ül és élesen fütyül.

Fáj a fejem. Észre sem vettem ma, hogy rendőr jön, de ő se vett észre. Borús volt az ég, már mondtam, ugye, hogy szél fújt, és egy kis vontatógőzös sikított a folyó közepén. Figyeltem, meddig értek el hullámai, zöld lámpa himbált a tatján, egy másik lámpa is kigyulladt a túlsó parton, az utolsó villanyos búgott, aztán elaludtam.

Nyugtatók és altatók elhagyása - HáziPatika

Tán két óráig. Arra ébredtem fel, hogy nedves a lábam, lecsúsztam a töltésen, s a víz hangtalanul lélegzik testem alatt.

Visszamásztam, aztán már alig aludtam. Lassankint hajnalodott, és káposztaszag szállt fel az uszályokból. Nem tudom, hova teszem magam télire. Szakállammal, ha befűtenék, egy napra elég volna. Egy nap! De hol? Sötétsárga drapériák meleget adnak, redősen omolnak, künn elszáll a jégmadár és zöldes fejét sebesen elhajlítja. Jó lenne! Pénzem is kevés van, legfeljebb három aquáriumra elég. Tavaly gyakran voltam az aquáriumban, reggel kilenckor nyitották és délután hatkor zárták.

Legmelegebb a krokodilusok üvegházában volt, mint egy gőzfürdő, és sokkal olcsóbb. Tavaly szenvedtem. Öregszem, nem bírom a hideget. A hajam még télen is hull, s csuklómon egyre vastagodnak az erek. Úristen, mi lesz télen! Leszokni a kínzott álmatlanságról, úgy öt óra felé lehetett, elindultam a híd alól. Kicsit megmostam az arcom, a folyó már nagyon hideg!

Tíz percig szaladtam, felmelegedtem, rendesen lesimítottam a ruhámat, a zsebkendővel a cipőt, még nem vagyok nagyon piszkos, még leszokni a kínzott álmatlanságról. Egyetlen előnye a korai felkelésnek, hogy az ideges gyomor ilyenkor nem kíván reggeli ennivalót.

A fejem fájt, de más fájás ez, mint az éjjeli, józanabb és csak testi fájdalom. Éjjel láza van a fejnek, kivirágzik rőten és húsos szirmokat hajt koronának. Ha leszokni a kínzott álmatlanságról fúj, lebillenti a gondolatot, leesik a fejbőrre és szikrázó hímporával éget. Úristen, mennyi szenvedély gyűlik itt halomra! Ilyenkor az ember berohanna idegen házakba, rávetné magát az idegen ágyra, az ágyban fekvő emberre, és eszeveszetten csókolná halvány homlokodat. Az is olyan, mint az enyém.

A vásárcsarnokba értem, a húscsarnokba, ahol hideg van, de mégis melegebb, mint ott künn. Tegnap is itt voltam, holnap is idejövök.

Tudta? Ez történik, ha elalvás előtt megiszik egy pohár meggylevet! - Blikk

A falak mellett, faketrecekbe zárva énekelnek a mészárosok, és a kupolából zöldes fény szitál a himbáló hústömbökre. Itt jó, mert a hús szaga meleg, csak a legyek kellemetlenek. Amott tojásokat látni, halat és baromfit, s az ember orra veres falatokat szippant. Néha kimész, a folyóra nézel, és a párából iszol a vastag falatozás után.

Hasad löttyedt, kezeid szőrösek: jóllakott ember vagy. Mi lesz velem télen! A gond úgy megült, mint kánya a csirkét, nyugodt kedélyem egészen megzavarodott már az utóbbi hetekben. Gyakori sóhajtozáson kapom magamat rajta, s elbámészkodva, megnyúlt orral állok percekig a gázlámpák mellett.

A pálinkamérések ajtajában álldogáltam így a télen órák hosszat: valahányszor kinyílt, meleg rétegek csapódtak rám, szakállamban a fagy engedett. Micsoda munka volt akkor az élet! Pillanatok ellesett melege: a kávéházak, amelyekben mintha valakit keresnék, átsétáltam, bankok folyosóján a padok, este nyolc után kapualjak, rendőrségi várótermek, s közben itt-ott, mint dárdára tűzött töviskoszorú, az aquárium fájdalmas hősége. És ezer más!

Minden éjszaka megfagytam. Még egy ilyen telet nem bírok el - ezt tudtam, de hogy hogy segíteni rajta, nem is sejtettem. Az elmúlt hetekben szinte másra sem gondoltam, kínlódtam, eszeltem, járás közben botladoztam és kábultan néztem az emberek arcába. Mikor az első őszi szél leszállt a hegyekről, s én rögtön, már első éjszaka - akkor még kertekben aludtam - meghűltem s köhögni kezdtem, vad kétségbeesés leszokni a kínzott álmatlanságról el - azóta se hagyott alább, de állandósulva, megszoktam már kissé.

Nyugodt vagyok, hogyne! A fejem is azóta fáj folyton, nappal józanul és hűvös szúrásokkal, éjjel forrón és részegen. S még nem találtam megoldást - hacsak a vonat nem az! De erről máskor.

Az álmatlanság népi gyógymódjai

Sokáig időztem ma a húscsarnokban, s csak akkor mentem ki a főzelékes kofák közé, mikor nagysokára kibújt a nap. A szél is elállt, a felhő ritkult, s a folyó ezüst gerendákat úsztatott dél felé borzas nevetéssel. Kimentem a rakpartra, s a lovak meleg párájában sétáltam fel és alá. Így telt el az idő délig.

Délben kimentem a városligetbe, s valamelyik bokor tövében megebédeltem a kenyeret. Soká rágtam minden falatot - úgy, ahogy tavaly megtanultam - rágni, rágni és nem lenyelni, hogy melegen gyűljék össze a szájban az istenáldás.

Ekkor se történt semmi rendkívüli. Aludtam is utána, s még mindig nem történt semmi. Négy óra volt, mikor elhaladtam a városház előtt. Olyan egyedül voltam, annyira egy magammal, a húsom s a gondolatom leszokni a kínzott álmatlanságról egységesen s oly erős ritmusban keveredett el, mint már régen nem - az aszfalt alatt acélrugók feszültek s lendítették előre életemet. Mozogtam és gondolkodtam, roppant taktusokban a járókelők között. Tisztán láttam, hol a kezdete és hol a vége az erőnek, és milyen ábrákat rajzol pályám a betonos térbe, rózsaszínű és arany vonalakat és szagokat éreztem és pincékből kiáramló mély hangú kíséretet.

Életem foltos és egyedül élem, mert szenvedni akarok. Szenvedni - de oly bőségesen s oly kötetlen árammal, ahogy csak a tömeg tud szenvedni, öregszem, nincs már időm külön érzelmekre és örömre. Magamba maradtam, mindenki előtt ismeretlen, hogy semmiféle viszony ne komplikálja feladatomat.

És ez: maximális pontossággal élni a mai életet. Elkülönülve, éhség és testi fájdalmak kényszerzubbonyában, de zavartalan lélekkel: végig tudok futni az objektív napokon és éjszakákon, és pontos rezgésekkel utánaélni a mindenki életét. Nincs örömöm és nincs bánatom, ami akadályozna, csak öröm van és bánat, amiben figyelő orrlikakkal úszkálok, és ami zeneibb és tökéletesebb, mint a külön érzelem. Megállsz, amott a sötét kapualjban meggyilkolnak egy apát, továbbmész és egy öreg bakával találkozol, aki kijött a kaszárnyából a téli éjszakába, hogy tuberkulotikus köhögésével ne zavarja a többiek álmát.

Hídról hídra lépsz, lifteken szédülsz, harminc emeletet fölfelé és lefelé, egy gondolat forró lengése elragad, mint egy falevelet, pincékbe hajít, égő oszlopok mögé kerülsz vagy mézeshordókat gurítsz hegynek felfelé: de életed tiszta marad, és minden rétege arányosan és egyenletesen mozog.

Apám meghalt, anyámat elhagytam, 22 éves koromban valakit megütöttem, elesett, elvesztette a szemevilágát, barátom nem volt, főnököm nem volt, feleségem nem volt.

Egyszer Amerikában voltam, egyszer két évig dolgoztam egyhelyben - nagy hiba volt. Anyámat elhagytam és meghalt. Nehéz volt a kezdet és úgy látszik, nehéz a vége. Öregszem és egyre jobban fázom és kopaszodom.

• Népi leszokni a dohányzásról
• Nemzetközi dohányzási nap 2022

De már befejezem, amit elkezdtem. Néha mintha úgy érezném, hogy jó volna ismerős arcra bukkanni, csak egy pillanatra megnézni, megfogni formáját és megismerni - azután szaladhatsz tovább roncsolt utadon.

De ahogy így járok, személytelenül a sok személytelen ember között, minden arc ismerősöm már, minden gesztusnak tudom múltját, minden hangnak párját és karakterét - de személy szerint nem lehet senki ismerősöm. A minap, hogy ebbe a városba kerültem, egy pillanatig úgy rémlett, mintha már jártam volna itt egyszer - tán húsz évvel ezelőtt - azon kaptam maga rajta, hogy meglepetésem jóleső, vizsgálódásaimba öröm vegyül, majd később, hogy tévedésemet felfedeztem, csalódásféle rezgett fel torkomba.

Gyenge vagyok már? De kitartás van bennem, ha rezignációval mélyült is. Végrehajtom, amit elhatároztam, vagy ami sorsom.

A miss. A kutatók ugyanis kiderítették, hogy egy pohár finom meggylé elalvás előtt igazán pihentető alváshoz segíthet bennünket.

Hisz még nincs egy éve, hogy ebbe az országba kerültem! Az emlékekre mindenesetre vigyázzunk! Emlékekkel foglalkozni még ráérek, ráérek majd, ha megöregszem, ma még az emléknek magától kell hatnia, eleven erőként.

Négy óra volt, mikor a városház előtt elhaladtam, és még mindig nem történt semmi. Újra augusztusi nap sütött, az emberek könnyű ruhában jártak, és sokan kalap nélkül, úgy mint én.

Kapcsolódó kérdések:

A beszédjüket már tökéletesen értem, még így utcán, szélkapta foszlányokban is, a nagyvárosi zsargon egyes fordulatai és szavai ismeretlenek már csak. Meg-megálltam a kirakatok előtt, hátamat süttettem a nappal. Az utcákon csak kevés rendőrt látni, a villanyosok zsúfoltak, de autó kevés van, sokkal több a fogat. Végigmentem a széles utcán, szokásom szerint benéztem a kapukba, két-három udvarban lődörögtem hosszabb ideig, de sehol sem kaptam munkát. Valahol bútorkocsikat raktak ki, ott is megpróbálkoztam, de eredménytelenül.

Valaki goromba volt hozzám. A járdán se találtam semmit, pedig majd egy óráig kerestem. Forgalmasabb utcákba kellett volna mennem, vagy pedig már délelőtt kezdeni. Ekkor jutott eszembe, hogy hisz a rakparton munkát vállaltam reggelre, nem emlékeztem már pontosan, hogy milyen munkát is, zsákhordást-e vagy szénlapátolást - kár, hogy elfelejtkeztem róla. Most már bizonyára elkéstem. Gondolkodtam, megpróbáljam-e még, közben élénk utcába kerültem, ide-oda lökdöstek, majd hirtelen hideg szél fújt a nyakamba, ekkor már tudtam, hogy elkéstem, beesteledik.

Lámpa még nem égett, de a szűkebb utcák homályosak voltak. A szélről egy pillanatra eszembe jutott a tél - mindenről ez jut most eszembe - aztán befordultam egy sikátorba, és az első férfitől, akivel találkoztam, pénzt kértem.

Asszonytól még ma sem szeretek kérni. Nem adott. Még valakitől kértem egy félórával később, de szintén hiába. Pedig már fájt a fejem az éhségtől.

Bementem egy vendéglőbe, és a konyhában kenyeret kértem, de kikergettek. Sör ömlött a nadrágomra, ezt le kellett mosnom, vizet nem találtam sehol, el kellett gyalogolnom a folyóhoz, leszokni a kínzott álmatlanságról messzire volt, többször el is tévedtem. Közben besötétedett, a lámpák kigyúltak, felváltva gázlámpák és villanylámpák. A víz megint nagyon hideg volt, a nedves nadrág lábamhoz csapódott, fáztam.

Gondolkodtam, hogy kávéházakba menjek-e melegedni vagy színházba. Egy orfeum előtt mentem el, de Abbahagytam a dohányzást mindig aludni akarok be volt zárva, aztán beléptem egy étterembe, lassan végigjártam, kijöttem, végül is egy mozi előcsarnokában húzódtam meg, de nem volt nagyon meleg.

• Miért amikor szédül a dohányzásról
• A dohányzásról való leszokás gyakrabban megy WC-re

Tán egy óráig ültem ott, nem nagyon zavartak, mikor hirtelen eszembe jutott, hogy még mindig nem szereztem ennivalót. Pénzt kérni most már nem igen lehet, sötétben nem adnak az emberek, elhatároztam, mégis kimegyek az utcára. Már az élelmiszerüzletek be is voltak zárva, és az ívlámpákat meggyújtották. Mozi alatt alighanem esett az eső, az aszfalt nedvesen ragyogott.

Éhes voltam. És dühös! Mert minek hagyni mindig utolsó pillanatra a munkát! Évek óta egyebet se teszek, mint hogy elhatározom, hogy délelőtt szerzem meg az ennivalót, és délután sétálok, és hiába minden elhatározás!